Kedves Vendégeink!
Tegnap (2021.04.26.) megjelent a 194/2021. (IV.26.) Korm. rendelet a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának harmadik fokozatáról. Ennek értelmében a fürdők is újranyithatnak azt követően, hogy az átoltottság eléri a 4 millió főt. Fontos, hogy ezt követően is csak olyan 18 éven felüli személyek látogathatják a fürdőket, akik rendelkeznek védettségi igazolással. Ennek ellenőrzése az üzemeltető feladata, kötelezettsége és felelőssége.
A Rózsa Fürdő folyamatosan végzi az újranyitáshoz szükséges technikai és adminisztrációs feladatokat.
A téli időszakban nem használt területeket és szolgáltatásokat ütemezetten vonjuk újra működésbe. A nyitás feltétele a kötelező vízmintavétel és annak vizsgálata.
A szükséges laboratóriumi vizsgálatok átfutási ideje 10 nap. A Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatása és felhívása szerint kizárólag ezen vizsgálatok eredményeinek ismeretében fogadhatunk újra vendégeket.
Fürdőnkben – az akkreditált laborok terheltsége miatt – a vízminták levételére előreláthatóan május 3-án kerül sor, így a fürdőnk nyitása TERVEZETTEN, május 14-én, pénteken várható.
Hangsúlyozzuk, ez tervezett dátum! Az újranyitás pontos időpontjáról természetesen minden lehetséges fórumon hírt adunk.
A mielőbbi viszontlátás reményében,
a Rózsa Fürdő dolgozói.